Mitől válik a lakásunk otthonossá?

otthonos lakás

A lakályos otthon megteremtése sok tervezést igényel. A lakásunk az a hely, ahol minden esetben jól kell magunkat érezni. Csupán a bútorok nem képesek önmagukban hangulatot teremteni, hiszen többnyire csak funkciót töltenek be. A szekrényekbe mindenféle holmit pakolunk, a könyvszekrényre könyvek kerülnek, a kanapén ülünk, az étkezőasztalnál eszünk. Otthonos csakis akkor lehet a lakás, ha dekorációkat is használunk. Ha lehunyjuk a szemünket és elképzelünk egy csakis bútorokkal berendezett lakást és egy olyan lakást, ahol képek is vannak a falon, sok-sok virág díszíti a lakás megannyi pontját, akkor feltehetjük magunkban a kérdést, hol is éreznénk jobban magunkat. A legtöbben a díszített lakás mellett döntenének, hiszen nem elegendő csak élni egy lakásban, az is elemi, hogy otthonosan érezzük ott magunkat.

 

A virágok szerepe az otthonteremtésben

Az egyik legjobb díszítőeszköz nem más, mint a virág. Nem csak az élő vágott és cserepes virágok teremtenek a lakásunkban idilli környezetet, hanem akár a mű cserepes virágok és selyemvirágokból összeállított csokrok is. Ma már annyira élethű műnövényeket vásárolhatunk, hogy nagyon nehéz azokat megkülönbözteti az élő virágoktól. A művirágok sok szempontból hasznosak és előnyösek. Míg egyesek nem érnek rá az élő növényekkel foglalkozni, addig mások az allergiájuk miatt döntenek a mesterséges növények mellett. Ezek a virágok is csak kevés gondoskodást – néha le kell azokat porolni – igényelnek, és szerves részét képezhetik a lakberendezésnek.

Az étkezőasztalon jól mutat egy-egy csokor szezonális virág. Nem kell csalódnunk, ha a mű, selyemvirágok között válogatunk, merthogy a kínálatban éppúgy fellelhetők a tulipáncsokrok, a napraforgó, a levendula, az aranyeső és a rózsa is. Akár minden évszakban az asztalra kerülhet az aktuálisan nyíló virágok mű változata.

Ezek a virágok nem csak beltéren mutatnak jól, hanem az erkélyre és a teraszra is kihelyezhetjük azokat. Semmiképpen se feledkezzünk meg a koszorúkról, amelyek szintén fontos jelképei egy-egy ünnepnek, még akkor is, ha csupán művirágokból állították azokat össze. A koszorúk nagyszerű díszítő elemei lehetnek az ajtóknak, így azok nem tűnnek olyan kopárnak. Ha pedig a falakat nem szeretnénk csupaszon látni, akkor a faliképek jelenthetik a megoldást.

Faliképek, mint otthonunk díszei

A faliképek és egyéb fali dekorációk valami pluszt adnak az adott lakáshoz, annak megjelenéséhez és stílusához. A faliképekkel a saját stílusunkat és családi képek esetén, az életünket is pillanatok alatt beköltöztethetjük a helyre, ahol élünk.

A fali dekoráció a belsőépítészet egyik legfontosabb eleme is lehet. Felvetődhet a kérdés, hogy milyen témájú faliképek illenek az adott térbe? Napjainkban sokféle vászonkép közül válogathatunk és ezeket a képeket nem csak egy-egy adott téma, hanem a megfizethetőségük is szerethetővé teszi. A képek kiválasztásánál segítségünkre lehet a saját ízlésünk és a lakásunk kialakítása. Dönthetünk a klasszikus fali képek mellett is, amennyiben a lakásunk az elegáns és a kifinomult stílusjegyeket hordozza. Sokan kedvelik a természetet ábrázoló fotókat, hiszen ezek még inkább fokozzák a relaxációt. Művészeti témájú képek mellett is dönthetünk, ami lehet egy virágcsendélet, egy tájkép, vagy egy absztrakt stílusú festmény.

A fotó forrása: Photographee.eu / Shutterstock.com

Array