Legszebb ballagási versek

ballagási versek gyűjteménye

Az élet egyik legemlékezetesebb eseménye a ballagás, amely az egyik legfontosabb mérföldkő a diákéletben. A ballagás egy olyan pillanat, amikor a diákok megünnepelhetik erőfeszítéseiket, és elbúcsúzhatnak az iskolától. Az ilyen alkalomhoz kapcsolódóan a versek kiváló módja annak, hogy az emberek kifejezhessék az érzéseiket és megemlékezzenek a múltról, ugyanakkor biztatást nyújtanak a jövőre nézve. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legszebb ballagási verseket nyolcadikosokna, középiskolásoknak, tanároknak, amelyek segítenek kifejezni az érzéseidet, és emlékezetessé teszik a ballagási ünnepséget. Olvass tovább, és találd meg a tökéletes verset a ballagásodra!

Ballagási versek nyolcadikosoknak

Ballagás!

Elballag egy csomó diák,
itt hagyják az iskolát.
Kézfogás, egy paskolás
A régi barát vállára,
Még egyszer, utoljára.

Üresek a tantermek rég,
Bár a táblán ott virít még
Az utolsó stáció:
Nagybetűs VAKÁCIÓ.

Bánat és a szomorúság,
E két érzés most egyre megy,
Mint a váltólázas kórság,
Olyan e kedélyegyveleg.

Ő elmegy…
Te elmész…
Én elmegyek…

Sándor Viola: Ballagás

Ballag már a vén diák
Itt hagyja az iskolát
Elbúcsúzik tőletek
Megy tovább

Ballag már a diák
Ott hagyja az általános iskolát
Kezdődik egy másik élet,
Mi már nehezebb lesz.

De bármilyen akadályt
Gördítsen eléd az élet
Megfontoltan, okosan tedd azt helyre.

Bár elballagtál,
Másik suliba kerülsz,
Mi nem lesz könnyű,
De mindig lesznek barátok
Kik felvidítanak egy rossz nap után.

Most ballagtál
S mielőtt másik sulit kezdenél
Töltsd szépen nyaradat,
Mert egy nehéz út az, min most elindulhatsz

Kiss Réka: Nyolc év emlékére

Hosszú volt az út, amit eddig megtettünk,
örökre szóló barátokat, de vad ellenséget is leltünk.
Néha pokolra kívántam őket, de most,
hogy velük utoljára itt állok,
nem tudok miért haragudni rájuk.
Klikkekből állt biz az osztályunk.
Volt, hogy kihúzó tagot addig száműztünk,
míg egyik nap, hoppá! Nem jött suliba velünk.
Barátok nélkül halálra vagyunk ítélve,
még ha ők téged néha porig alázva, sárba döngölve
tanítanak is a nagybetűs életre.
Voltak idők, mikor együtt kergetőztünk a ligetben,
ma már egymás csókját lessük, várjuk,
szerelmi háromszögekből is voltak már kacifántok.
S már előre hiányzik a sok csínytett,
gonoszságok, amiket igazgató intett.
Még a nevünket sem tudta sohasem,
pedig visszatérő látogatók voltunk, noha nem
velejéig romlott utcagyerekek vagyunk főben,
csak rosszat tettünk rossz helyen és rossz időben.
Mondhatom… mindig jó hírünk volt a nevelőiben,
főleg, mikor ofő-ellenes klubot hirdettünk iwiwen.
A napközis évek voltak igazán kellemesek,
no meg a soha vissza nem térő incidensek.
Az udvaron fújt a szél, tél vala,
a góré fejében ocsmány volt a sapka,
a mellettem ülőnek halkan súgom oda:
– Te, ezt vajon melyik kukából túrta?
Legnagyobb döbbenetemre persze meghallotta.
A szél viszi a hangot. Soha nem gondoltam volna.
No és természetesen ott a matekóra,
mikor a deltoid némelyünknek paralelogramma.
A teljesítmény jele nekünk volt,
s egyszer volt, hol nem volt…
– Jambus vagy trocheus?
– Ez, kérlek, ütemhangsúlyos!
Kémiai értelemben a konyhasó
volt már számunkra nagyon maró.
Nacéel vagy hácéel?
Mindenki meg akar halni, azt hiszem.
Történelmen is erőlködtek a tanárok:
– Fiam, drágám, kik voltak, munkások é…
– És állatok! – röhögés morajlik az osztályon.
Az Appeninekkel tagolt olaszon,
államformakérdésben gyötrődik a felelő,
s hátulról súg neki egy nagymenő,
ezen felbuzdulva mondja ő:
– Csizmaforma, tanárnő!
Minden évben kiosztjuk az oktatói-citromot,
ez évben nagyon mélyen az ének hagyott nyomot.
Pályázattal pár éve ablakcserét nyertünk,
szerencse, különben már nyakunkba szakadt volna üvegük.
Informatika, nem is tudom miért ez a neve,
egy illemtanórához inkább illene.
Aki hétvégén nem aludt eleget,
hétfőn második órában megteheti, nyugodt lehet.
A kirándulásokon (még ha konzervatívak is)
a társaság hozza a formáját, az oda-vissza útnál jobb nincs.
Sorolhatnám mindezt még kerek nyolc évig,
hogy az együtt töltötteket elregéljem végig.
De az élet nem áll meg, nincs annyi időm,
vár a változás, megannyi öröm.
Négy szóval, semmi mással nem búcsúzhatok:
Mindannyian nagyon hiányozni fogtok.

 

Ballagásra

Reggel, mikor felébredtem,
Hevesebben vert a szívem.
Megérezte talán bizony:
Búcsúzni fogunk e napon.

Díszben áll most az iskola,
Mindenütt virágok sora.
Szegény, jó öreg iskola
Mégis, mintha szomorkodna.

Szomorkodunk, mert búcsúzunk,
Hosszú útra elindulunk.
Emlékeink elkísérnek,
S eredménye a nyolc évnek.

Ez a nyolc év hamar eltelt,
Pedig a nap sokszor felkelt.
Gyorsan ugrottunk az ágyból,
El ne késsünk iskolából.

Kicsik voltunk, s már megnőttünk,
Tudásban sokat fejlődtünk.
Tanáraink segítsége
Készített fel az életre.

Most, hogy búcsúzni készülünk,
Mindent, mindent megköszönünk.
Iskolánk, te kedves voltál,
Második otthonunk voltál.

Jóságod most megköszönjük,
Emlékedet megőrizzük.
Kívánjuk, hogy sok éven át
Szeressen a sok kis diák.

Tanáraink körülvesznek,
Tőlünk ők is búcsút vesznek.
Itt-ott – talán néma csendben –
Könny csillan meg a szemükben.

Legnehezebb mégis nekünk,
Akik most végleg elmegyünk.
Szavakat alig találunk,
Hogy a sok jót megháláljuk.

Tudjuk, hogy sok baj volt velünk,
Amíg idáig elértünk.
Kérjük, bocsássák meg nekünk,
Mit ellenük elkövettünk.

Kezünk virággal van tele,
Szívünk hálával van tele.
Tanárnők és tanár urak,
Köszönjük nagy jóságtokat.

Úgy búcsúzunk, hogy ne fájjon,
Szívünk mindig visszavágyjon.
És ha összefut az utunk,
Találkozzon a mosolyunk.

 

Ballag már a vén diák

Ballag már a vén diák,
Kezében a sok virág.
Szeme könnyel van tele,
Szeretettel a szíve.

Nem is volt az olyan régen,
Amikor kicsit félénken
Az iskolába belépett,
A szemében tűz égett.

A tanár néni fogadt,
Kicsit megsimogatta:
Fel a fejjel, kicsi diák,
Megszereted az iskolát.

Nyolc év telt el már azóta,
Nem is tudom, hogy hány óra.
Én ma már a félénk diák
Itt hagyja a jó iskolát.

Nevet azon, ami elmúlt,
Hogy a táska mily’ nehéz volt.
Majdhogynem a földre verte,
Ahogy szaladt hazafele.

Nem nagy most már a táskája,
A tanárnő is felnéz rája.
Dörmögő lett vékony hangja,
Kicsi neki az iskola.

Sok tudás szorult fejébe,
Értelem csillog a szemébe,
Hálás szívvel köszöni meg
Azt a sok-sok szeretetet.

Ballagási versek középiskolásoknak

Nagy Dávid Márk: Mit tud ma a diák?

Ballag már az agg diák.
Nem gyerek már, gondolja ő,
“Az érettségi! Az most a fő!
Elébe semmi más nem tehető!”
Így akarta a “Teremtő”…
Ballag már az agg diák.

Tóth Sarolta: Búcsú az iskolától

Búcsúzunk az iskolától,
gyermekkorunk most lezárult.
Sok kihívás vár ezután,
felvértezett rá iskolánk.
Felnőtt életünk sikere
tudásunknak próbaköve.
Megismerjük a világot,
magunkkal visszük a lángot,
mit a tudás gyújtott bennünk,
tovább kell majd fejlesztenünk,
eredményes munka, család
jelzik helytállásunk úját.
Hűségünk az iskolánkhoz,
szeretetünk társainkhoz,
tisztelet tanárainkhoz
könnyít fájó búcsúnkon.
Most ballagunk utoljára,
sietős az élet már ma.
Daloljuk el hát
a búcsú dalát:
Isten veletek, cimborák!

Borsi Gábor: Búcsú az iskolától

Elballag a sok diák,
Elhagyják ma az iskolát.
Egy kézfogás és vége,
Eltelt a négy év végre.

Kezeink megpihennek
Régi barátok vállán.
Könnyek a barátnők arcán,
Ez egy szomorú látvány.

Még egyszer utoljára
Benéznek az iskolába.
Az üres tantermekbe,
A múltra emlékezve.

Sok bánat, sehol a kedv,
Minden érzés egyre megy.
Búcsúznak ma egymástól,
Diákok az iskolától.

Flammerné Molnár Edit: Elbúcsúzunk végleg

Eljött a nap, a búcsú napja.
Leérettségiztünk, megyünk tovább.
Bizonyítványt kezünkbe kapva,
Újra elhagyjuk az iskolát.

Csapongva merengünk a múlton,
Új célt tűzve már magunk elé.
Zár kattan, szétrebbenünk az úton,
Utoljára még intünk iskolánk felé.

Nem tudjuk, a sors mit tartogat,
Kereszteződnek-e még útjaink?
Visszaidézzük majd e napokat,
És megpendítjük szívünk húrjait.

Gondolj az iskolára néha,
Legyen bármily nehéz az élet!
Egymást segítve értünk a célba, s
Gazdagodtunk sok szép emlékkel.

 

Ballagásodra

Érzem, most búcsúzni kell.
Nincs mit tenni, menni kell.
Hagyd a könnyet, elő a mosolyt,
Béke, nyugalom sose honolt.

Sok az emlék, jó és rossz,
Bár nem volt köztünk sok gonosz.
Akár boldog, akár nem,
Közös az összes emlékem.

Csak nem múlik ez a gombóc,
Mely torkomat kínozza,
Mégis jön a könny, mint folyó,
Kis csapatunk mítosza.

Ölelésed megnyugtat,
Régi jó barátom,
Nincsen nálad jobb barát,
Kerek e világon.

Hiányozni fogtok mind,
S elmúlt napjaink,
Leírni ezt a kínt,
Akár házi feladataink.

Emlékezzetek mindarra,
Mi együtt sikerült,
Ne gerjedjetek haragra,
Ha nem volt nagy sikerünk.

Remélem, ha kihajózunk
Az élet nagy vizére,
Egy-egy vihar össze hoz majd,
Pár nosztalgia-hétvégére.

Hamarosan elindulunk,
Mindannyian valamerre,
Majd egyszer elillanunk,
Mint egy tündérmesébe`.

De néha-néha, hébe-hóba,
Küldjetek majd képeslapot!
Húsvétra vagy Karácsonyra,
Csakhogy tartsuk a kapcsolatot.

Örülök hogy veletek
Nyolc csodás évet tölthettem,
Csak aztán jók legyetek!
Mert nincs több ötletem.

Utolsó percek, mint osztálytársak,
Utoljára nagy ölelés,
Jók voltatok, bajban társak,
Sosem volt hátunkban kés.

A búcsú fáj,
Tagadni kár,
Indulunk már,
Szelek szárnyán.

 

Négy év!

Négy év az életünk.
Négy év az álmaink.
Négy év barátság.
Négy év kitartás.

Most már elválunk.
Most már elindulunk.
Most már sírunk.
Most már nevetünk.

Közös a múltunk.
Közös a vágyunk.
Közös az osztály.
Közös az iskolánk.

Mosolygunk egymásra.
Mosolygunk a világra.
Mosolygunk az épületre.
Mosolygunk a tanárnőre.

Búcsút intünk a perceknek.
Búcsút intünk a helyeknek.
Búcsút intünk életünk.
Legszebb négy évének!

Reviczky Gyula: Diákélet

Vidulva bor között a férfi,
Édenbe pillant a poháron át,
S századszor ujra felidézi
Örökre elrepült diákkorát.
 
Emléke most is melegen forr.
Gondunk mi volt?… könnyű arany pihe,
Midőn azt hittük, a professzor
Csinyünket az orrunkról nézi le.
 
Nincs, nincs menekvés e varázstól!
Szivéből még az sem törölheti
Ki, mert tanárrá lőn diákból:
Mit egykor maga tőn, most bünteti.
 
Mulattunk minden tudományon;
De nem vonzottak, csak a részletek.
Homérnál elnyomott az álom,
Ha szép Helénáról letévedett.
 
Tanultuk, mert Vénusz kivánta,
A ragyogó! – a csillagászatot;
S a delejesség szép leányka
Tüzes szeméből egyedül hatott.
 
Fárasztott Néposz, Cicero; csak
Ovídot kedveltük s Horácz apót;
Csókot hintettünk szép Didónak,
Görögül hajtogatva «agapó»-t.
 
A háromszögtantól a hátunk
Borsódzik most is, úgy nem kelletett.
Csupán a «sinus» volt barátunk,
Mert szép lányokra emlékeztetett.
 
Hja, nem verték csak úgy hiába
Fejünkbe azt a mitológiát,
Ismertük Ámort és nyilára
Farangtunk is de hány kadencziát.
 
Késsel bevéstük a padokba
Szivünk kegyetlen hölgyének nevét,
S «kanaszter»-t szíva nagy titokba’,
Egymásközt zengettük dicséretét.
 
Ah, vége, vége! Vagy ki tudja?
Diák marad az ember, amig él.
Leczkéjét a sirig tanulja,
Nehezebbet folyvást a réginél.
 
S ha majd bezárul ez az élet,
Az lesz csak a hosszú vakáczió!
Ha majd te hangzol, síri ének:
«Circumdederunt!» a pap ajkiról.

Ballagási versek ballagóknak, lányomnak, fiamnak

Szonett ballagóknak

Néktek ragyog ma, tiétek az ünnep,
a szó, a könny, a mosoly s a virág.
Körétek gyűlik szinte a világ,
s mi néktek adjuk búcsúzó szivünket.

Az életet, mely jutalmaz és büntet,
s melyben az ember örökké diák,
most jelképezi zöld májusi ág,
s halljuk: reménytől szívetek hogy lüktet.

Szép lassúsággal, búsan szól az ének,
föl-fölrepülne, leszáll, tétováz,
a sok kopott pad integet felétek,

tán könny is csordul, nem tudni okát.
Elsápadva a messzeségbe néztek,
s a szívetekben fölzeng, hogy: tovább!

Ballagás

Az életed egy új fordulatot vesz,
Egy régi ajtó zárul be előtted.
De ne félj, hiszen ez nem a vég,
Hanem egy kezdet, egy új, ismeretlen kép.

Soha ne felejtsd el, kik téged szeretnek,
Soha ne fordíts hátat az embereknek.
Szeresd a szépet, keresd a jót,
Ha szükséged van rám, én mindig itt vagyok.

Tudni akarod, hogy mit gondolok?
Rendben, neked elmondhatom.
Új diákok, tanárok és új iskola,
Sok minden változik, de te maradj önmagad.

Ha megfogadod a tanácsom,
Semmi baj nem érhet a világon.
De légy erős, kitartó és bátor,
Amilyenre szeretnéd, úgy formáld a világot!

 

Ballagás

Eljött az idő,amire régóta vártunk,
amióta beléptünk az iskola ajtaján
csak erre a percre vártunk,
Számoltuk a hónapokat,a heteket,
kínzó napokat,a hosszú órákat,
a legvégsőbb rövid perceket.

Eljött a pillanat,és szabadok vagyunk!
De igazán senki sem boldog,
talán egy kicsit visszahúz a szívünk.
Lehet,hogy egymást már nem látjuk soha,
de végig kísérnek azok az emlékek
amit nekünk adott az iskola.

Csak nézzük egymást,és nem tudunk szólni,
Nem tudjuk elmondani,hogy jó volt veletek,
Hogy nagyon fogtok hiányozni,
Hogy jó lenne még egyszer,utoljára
együtt visszaülni az üres osztályba
csak egyetlen pillanatra.

Vagy egyszerűen nem mondjuk el,
Hogy az emlékeket,a tanárokat,a barátokat,
És egymást,soha nem feledjük el.
De valahol azt mindenki érzi,
Hogy az eltöltött hosszú éveket,
A szívünkben fogjuk őrizni.

Mégis fájdalmas az utolsó búcsú.
Nehezen,de elválunk egymástól.
Mindenki vidám,s egyben szomorú.
Talán,még egyszer visszatérünk,
De most hátat fordítva az iskolának,
Teli reményekkel végleg elmegyünk!

 

Ballagásra!

Itt van hát ez a nap is,
Nem vártuk eljött mégis.
Könnyeink hullanak emlékeink poraira,
S lágy zenének szól dallama.

Az életet élni kell,
Ha hív hát menni kell.
Visszatáncolni nem lehet,
Hát arra menj amerre a szíved vezet.

Bár lelked vérzik,
Te mégis mosolyogva lépdelsz végig,
Ajkad még valamit rebeg,
S ábrándosan kémleled az eget.

Nem mondasz semmit,
Hisz úgyis tudja mindenki.
Láss vissza a múltba,

 

Szuhanics Albert: Ballagni könnyekkel…

Kezünkben virágok, szemünkben könnyek,
nem rég még azt hittük, búcsúzni könnyebb.
Ásít a tanterem, üresen áll majd,
de most még hallgat egy bús ballagás-dalt.

Bal kézben virágok, jobb kéz a vállon,
míg láncban lépkedünk, az ének szálljon!
Kedves tanáraink búcsúzunk végleg,
tőletek mit kaptunk? Csak jót és szépet!

Kicsinyke tarisznyánk jelképes emlék,
benne a pogácsa, érkeztünk nem rég…
máris tovább megyünk, sodor a sorsunk,
örökké szép emlék az hogy itt voltunk.

Búcsúzunk tőletek, kedves tanárok,
míg tart az életünk, emlékszünk rátok.
A szívünk itt hagyjuk, lelkünkben vagytok,
hálából nagy csokor virágot kaptok!

Tanterem, folyosó… ballagunk végig,
szomorú énekünk felszáll az égig.
Sok élmény, barátság köt össze minket,
ápoljuk gyönyörű emlékeinket!

Szeretett iskolánk, elmegyünk innen,
amit itt tanultunk, kincs lesz majd minden.
Megyünk a jövőbe, az ajtó tárva,
csak szívünk szomorú s bús lelkünk árva.

Búcsúzunk, elmegyünk, e méla ünnep
megőrzi majd tisztán ifjú szívünket…
Lejárt a mi időnk, ejtünk sok könnyet,
ballagni, így fénylő szemekkel könnyebb.

Ballagási versek tanároknak

Raggamby András: Búcsúzás

Édes tanár néni
El kell mostan válnunk!
Egy-két nap és már nem ide,
Más osztályba járunk!

Hálásan köszönünk
Minden jót és szépet,
Nem feledjük a sok kedves
Iskolás emléket.

Azokat se, akik
Velünk foglalkoztak,
S értünk annyi fáradságos
Áldozatot hoztak…

Búcsú!

Most, hogy közeleg a búcsú óra,
Szükség lenne egy-két búcsúszóra.
De, nehézkes beszélni, elszorul a torkom,
Akaratom ellenére elcsuklik a hangom.

Lezárul egy korszak, mely egy újat szül,
Helyében mégis ott marad egy űr.
Az élet megyen tovább, hát mi is megyünk,
De téged sosem feledünk.

Több voltál te nékünk, mint egy kedves tanár,
S tudjuk, hogy az ajtód mindig nyitva áll.
Mint ahogy e képen téged körül veszünk,
Gondolatban eztán mindig veled leszünk.

Felnézünk rád, mint diák tanárára,
De még attól többre: igaz jó barátra.
Nem csak tanítottál, kötelességből,
De támogattál: szívedből, lelkedből.

Adjon a jó Isten erőt, egészséget,
Minden jót, mit kívánsz,
Ezt kívánjuk néked!

Ha majd egyszer híres költő leszek,
Bár tudom: ez a veszély nem fenyeget,
Első kötetemet tenéked ajánlom,
Mert te vagy a legjobb tanár a világon.

Nézd meg ezeket is:

.