Anyák napi versek keresztanyáknak

anyák napi versek keresztanyáknak

Az anyák napja minden évben egy különleges alkalom arra, hogy megünnepeljük az életünkben fontos nőket, akiknek köszönhetjük a szeretetet, az odafigyelést és a támogatást. Az anyák napja nem csak az édesanyáknak szól, hanem a keresztanyáknak is. Ők azok, akik mindig mellettünk állnak, akik segítenek nekünk, és akik nagyszerű példaként szolgálnak az élet minden területén. Ebben a cikkben összegyűjtöttük a legszebb anyák napi verseket keresztanyák számára, amivel felköszönhetjük anyák napján.

Anyák napi köszöntők keresztanyáknak

Virágot kerestem
Pirosat, fehéret,
Bokrétába kötöm
S odaadom néked.
Nem is kívánok én
Érette egyebet
csakhogy keresztanyámat
Az Isten tartsa meg.

anyák napi vers keresztanyának, virágot kerestem

Reggel óta tanakodtam,
mit mondhatnék teneked?
Olyan szépet gondoltam ki,
Elmondani nem lehet.
Nem leltem rá szavakat,
még verset sem találtam.
Minden, amit elmondhatnék,
itt van egy szál virágban.

***

Szines szárnyú kis madárka csicsereg az ágon,
Tarka szegfű mosolyog a meleg napsugáron.
Virág, madár, s az én szivem őszintén kivánja:
Keresztanyát a jó Isten éltesse, megáldja.

***

Úgy repültem, mint a madár!
Pedig szárnyam sincsen.
Virágot is hoztam Neked!
Pedig kertem sincsen.
A szeretet az én szárnyam
Szívem az én kertem.
Anyák napján köszöntelek,
Keresztanyám, lelkem!

***

Virágcsokor a kezemben,
szeretet van a szívemben.
Csordultig van az örömöm,
keresztanyámat köszöntöm.

(Varga Erzsébet)

***

Ha csak egy virág volna
Én azt is megkeresném,
Ha csak egy csillag gyúlna
Fényét ide vezetném.
Ha csak egy madár szólna,
Megtanulnék a hangján,
Ami csak szép s jó volna
Keresztanyámnak adnám.

***

Kedves Keresztanya! Köszönöm, hogy mindig mellettem állsz, és hogy fontos része vagy az életemnek. Boldog Anyák Napját kívánok neked!

anyák napi köszöntő keresztanyának

Drága Keresztanya! Szeretném megköszönni az odafigyelést és a szeretetet, amit mindig kaptam tőled. Köszönöm, hogy vagy nekem. Boldog Anyák Napját!

***

Kedves Keresztanya! Az anyák napja remek alkalom arra, hogy megköszönjem, mennyire fontos vagy az életemben. Köszönöm a támogatást és a szeretetet. Boldog Anyák Napját kívánok neked!

***

Anyák napi idézetek keresztanyáknak

„Egy keresztanya olyan, mint egy második anya, aki mindig melletted áll, akitől tanulhatsz, és aki támogatja az álmaidat.”

 

„Az igazi keresztanya nem csak a keresztségben játszik fontos szerepet, hanem az élet minden területén. Ő az, aki a legjobb barátod, mentorod és vezetőd lehet.”

Anyák napi versek keresztanyáknak

Kedves Keresztanyám, édes, én is itt vagyok,
Én is felköszöntelek, nem csak a nagyok.
Tudom, hogy ez a nap a te ünneped,
Nézd csak, én is hoztam valamit neked.
Ez a pár szál virág a szeretet jele,
Szerető szívem is odaadom vele.
Érintse arcodat lengő jó szaga,
Testvéri érzelem édes illata.
Szép is vagy, jó is vagy, szeretnek is sokan,
Én is úgy nézek rád, büszkén, boldogan.
S kérem a mennyei jó angyalokat,
Őrizzék ragyogó boldogságodat.
Szépséged, jóságod, kedvességed
A Jóisten őrizze meg. Ámen.

***

Szőke Nikoletta: Drága Keresztanyám!

Drága Keresztanyám,
Ha szemedbe nézek,
Meglátom magam benne,
S meglátom gyönyörű,
Két kék szemedben,
Hogy a szeretet fénye
Miként tündököl
Féltőn szemedben.

Ezernyi fénnyel árad
Belőled a szeretet,
Nézem az arcod,
Melyből gyöngédség
Sugárzik felém.
Dolgos két kezed
Oly meleg, a sok
Munkától elfárad s remeg.

Te vagy, ki mindig
Gondol rám,
S azt is megérzed,
Ha valami bánt.
Te is tudod mi a jó nekem,
De ha rossz útra lépnék,
Megfogod kezem,
Így hát megköszönöm,
Hogy vagy nekem.

Szeretlek én is téged,
Szívemben a szeretet
A lángnál is jobban ég,
De szavakkal kifejezni
Oly nehéz.
Szeretném, ha boldog
Lennél,
Csillogó két szemedben
Örömkönny látszódnék.
Ne legyen bánatos,
Szomorú a szíved, mert
Én mindig itt leszek neked,
Amíg csak élek.

Igen, itt vagyok neked,
A bajban, ha kell
Megfogom kezed,
Vigyázok rád, mert
Olyan vagy nekem, mint
A második anyukám.
Bármi is történjék,
Óvlak s féltelek, ha
Szomorú vagy, megölellek,
S letörlöm könnyedet.

De azt kívánom én,
Sose légy szomorú,
Legyen életednek
Boldog minden perce,
Telhet-múlhat az idő,
De mindig jusson eszedbe,
Vannak, akik féltenek, óvnak,
S szeretnek, és hogy
Téged sohasem felednek!

Nézd meg ezeket is:

.

Array