Ajándékok húsvétra

húsvéti ajándékcsomag

Ajándékozási szokások Húsvétkor: egykor és most

A Húsvét kettős ünnep, egyrészt a kereszténység legfontosabb ünnepnapja, amikor Jézus Krisztus feltámadására emlékezünk. Másrészt pedig a tavasz köszöntése, ami így a locsolkodással, tojásfestéssel és különféle mókás hagyományokkal párosul. Az ajándékozás mindig is része volt az ünnepnek, napjainkban pedig egyre nagyobb divatja van.

Régen a Húsvétot azért máshogy ünnepelték, mivel a keresztény vallást is többen, illetőleg elmélyültebben gyakorolták. Ezen a napon gyakorlatilag kötelező volt templomba menni, az emberek pedig a legszebb ruhájukat vették fel, ezzel is tisztelegve az ünnep előtt.

A tojásfestést is többen űzték, már napokkal az ünnep előtt összegyűltek a helyiek, és együtt festegették a tojásokat. Hogy mi került a tojásra, az attól függött, hogy milyen helyen lakott az ember, más volt a mezőségi, a dunántúli vagy éppen az erdélyi mintázat, de minden tájegységnek megvoltak a maga motívumai. Persze ezek ma is léteznek, de már kevesebben bíbelődnek a dologgal, főleg amióta a csokoládé tojások is megjelentek a piacon.

Mi volt előbb: a nyúl vagy a tojás?

Biztosat nem lehet tudni a dologról, de az tény, hogy mindkettő meglehetősen régi, még középkori hagyományokra tekint vissza. A nyúl úgy kerül a történetbe, hogy termékenységi szimbólum, ezzel pedig része a tavasz, azaz a megújulás köszöntésének. A tojás eredetét gyakran azzal magyarázzák, hogy Húsvétkor divat volt gyöngytyúkot adományozni. Aztán a kettő valami oknál fogva összekeveredett, hogy ezen a napon ne a tyúk, hanem a nyuszi tojja a tojást.

Később ezen állatok helyére kerültek csokoládé és plüss megfelelői. Mindenesetre látható, hogy a húsvéti ajándékok régi időkre tekintenek vissza, talán csak annyi változott, hogy ma már többféle ajándék közül válogathatunk. Jól mutatja ezt a meglepetesem.hu kínálata is, ahol rengeteg tematikus ajándékcsomag között válogathatsz.

Mit is ajándékozzunk Húsvétkor

Ami a hagyományainkat illeti, ezen az ünnepen a nők szokták megajándékozni a férfiakat. Egyes kutatások szerint régebben csak azok a legények kaptak húsvéti ajándékot, akik megdobogtatták a lányok szívét, vagyis a Húsvét a párválasztással is összekapcsolódott. Később már minden locsolkodónak járt húsvéti ajándékcsomag, ma pedig locsolkodás nélkül is divatja van egymás megköszöntésének.

A locsolkodás szimbólumát talán nem is kell magyarázni, hiszen a víz és a gesztus egyértelműen utal a termékenységre. Vidéken jobban dívik ez a szokás, de a nagyobb városokból sajnos egyre inkább kiszorul. A helyére pedig a húsvéti ajándékadás kerül, lehet ez virág vagy egy szép ajándékcsomag. A férfiak gyakorlatilag bármivel meglephetik ezek a napon a hölgyeket.

A húsvéti ajándékküldésnek is egyre nagyobb divatja van, főleg akkor remek választás ez, ha személyesen nem tudjuk megköszönteni a másikat, legyen az rokon vagy egy közeli barát, esetleg egy kiszemelt lány, akivel szeretnénk közelebbi kapcsolatba kerülni. Mindenesetre a meglepetesem.hu oldalán mindenkinek megtalálod azt az ajándékot, aminek garantáltan örülni fog.