Megható versek anyának ⋆ KellemesÜnnepeket.hu

Megható versek anyáknak, édesanyáknak nem csak anyák napjára. Ovisok, nagyobbak és felnőttek is találnak kedvükre való verset.

Megható versek anyának

Nincsen a gyermeknek olyan erős vára,
Mint mikor az anyja Őt karjaiba zárja.
Nincsen őrzőbb angyal az édesanyánál,
Éberebb csillag sincs szeme sugaránál.
Nincs is annyi áldás amennyi sok lenne,
Amennyit az anya meg ne érdemelne.

Létay Lajos: Édesanyám, mit segítsek?

Édesanyám mit segítsek?
Cukrot törjek? Hozzak lisztet?
Megpörköljem tán a kávét?
Elszaladjak hagymaszárért?
Neked száz és száz a dolgod,
míg ebédünk egybehordod;
míg az asztal megterítve,
csak te fáradsz, te s megint te!
Ámde én nem hagylak téged,
tétlen mint is nézhetnélek?
S épp ma van lám neved napja,
hát így üld meg, mosogatva?
Édesanyám, mit segítsek,
hogy ne fáradj, légy mind frissebb?
Megtennék én mindent érted,
minden gondtól kímélnélek.
Hogy vidáman élj sokáig,
s ifjan lásd meg unokáid.

Csorba Piroska: Mesélj rólam

Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam?
És tehozzád hogyan szóltam,
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad, mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam!
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél,
meleg tejeddel etettél?
Akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem?
Úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány leszek?

Mesélj anya,
mesélj rólam!
Milyen lettem,
amikor már megszülettem?
Sokat sírtam
vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?

Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?

Kádár János: Anyáknak

Édesanyám, anyám, anyácskám,
menedékem, kedvem, szép orcám,
víg napom, csillagom, virágom,
fogadd el szerényke virágom.
Édesanyám, anyám, anyácskám,
anyukám, édesem, jó mamám,
kenyerem, illatom, virágom,
fogadd el szerényke virágom.
Édesanyám, anyám, anyácskám,
anyukám, édesem, jó mamám,
menedékem, kedvesem, szép orcám,
víg napom, csillagom, virágom.
Kenyerem, illatom, virágom,
fogadd el szerényke virágom:
ha megteszed én is virágzom.
Ha megteszed én is virágzom.

Dsida Jenő: Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!
Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

Mama, kérlek

Mama, kérlek, meséld el nekem,
Hogy milyen volt az élet nélkülem!
Gondoltál rám, mikor azt tervezted el,
Hogy mi lesz majd, ha nagy leszel?

Mama, kérlek, meséld el nekem,
Hogy hogyan kezdődött az életem?
Véletlen volt, vagy gondoltál reám
Azon az édes éjszakán?

Hisz jól tudod, nem kértelek.
Nem kértem tőled az életet.
S még mielőtt majd egyszer meghalok,
Még tudnom kell, miért vagyok.

Mama, kérlek, meséld el nekem,
Hogy milyen volt az első szerelem!
Érezted azt, amikor téged elhagyott,
Milyen jó, hogy én még nem vagyok?

Mama, kérlek, azt mondd meg nekem,
Akartad-e azt, hogy így legyen?
Én azt hiszem, hogy véletlen csupán,
Hogy éppen ő az én apám.

Hisz jól tudod, nem kértelek.
Nem kértem tőled az életet.
S még mielőtt majd egyszer meghalok,
Még tudnom kell, miért vagyok

Mama, látod zavarban vagyok,
Most megint egész másra gondolok.
Lesz majd talán, igen, lesz majd valaki,
És tőlem is ezt kérdezi.
Mit mondjak én akkor neki?
Mit mondjak én?

Tompa László: Anyám kinéz az ablakon

Anyám reggelenként
Ablakán kinéz:
fagyott, jól felöltözz
lelkem, ha kimész.
Máskor szól: no lám, hogy
Átsütött a nyár,
Nehogy kigyúltan
Hideget igyál.
Mindig így figyel rám,
Törődik velem.
Most ne legyek lassú,
Most ne hirtelen.
S teszi ezt, mióta
Megszülettem én,
És folytatja most is
Ameddig csak él.
Mert a lelkem o
Velem van itt is.
Anyagondja rajtam,
Varázsing és pajzs.

A mi édesanyánk

A mi édesanyánk drága szent egy asszony
Nem az volt a sorsa, hogy rózsát fakasszon,
Mert bizony az élet nem nagyon kímélte
A gondot, a sok bajt végtől végig élte.
A mi édesanyánk drága szent egy asszony,
Emléke is elég, hogy könnyet fakasszon,
Hej, virrasztott nehéz éjszakákon értünk,
Amikor a láztól majd hogy el nem égtünk.
Fáradt behunyt szemmel hányszor elgondolom:
Mi, kiket felnevelt ezer gondon, bajon,
Tudunk-e valaha hálásak is lenni,
Tudunk-e valamit ezért neki tenni?
Mert apró ajándék, virágcsokor, ékszer,
Amit egy-egy gyermek ad neki elégszer,
Mind nem viszonozza, amit áldozott ránk,
Ezért szent a mi édesanyánk.

Az én édesanyám

Az én édesanyám
Galamblelkű asszony,
Életfáján Isten
Sok rózsát fakasszon.
Sugaras a lelke
S a szíve nemesfém
Ez drága színarany
Az meg szelíd napfény.
Megszokott imáját
Mikor mondogatja
Az égben is értem
Jár a gondolatja.
Én édes jó anyámnak
Földön párja nincsen
Nagy szeretetéért
Mind a két kezével
Áldja meg az Isten.

Devecsery László: Édesanyám haja

Édesanyám haja: hó,
múlt időkön: takaró.
Véle múlt az életem:
emlékeim keresem.
Édesanyám: haja hó,
nagy csendemen takaró.
Szavam hullik, hó szakad,
szállnak múltból madarak.
Édesanyám haja hó:
ezüst úton takaró.
Néki őrzök szavakat:
versbe gyűjtöm azokat!

Édesanyám

Ha mosolygó arcod nézem,
Hogyha forró csókod érzem,
Tudom szeretsz édesanyám,
Szeretlek én is igazán.
Ég felé száll imádságom,
Ami jó van a világon,
Amit remél, kíván szíved,
A jó Isten mind adja meg.
Legyen örömökkel telve
Életednek minden perce.

Móra Ferenc: Anyának

Álmomban az éjszaka
aranykertben jártam.
Aranykertben aranyfán
aranyrigót láttam.
Aranyrigó énekét
a szívembe zártam.
Ahány levél lengedez
szélringatta ágon,
ahány harmatcsepp ragyog
fűszálon, virágon
Édesanyám, fejedre
annyi áldás szálljon.

Osvát Erzsébet: Meséltél és meséltél

Velem voltál örömömben,
velem voltál bajban,
velem voltál, ha sírtam,
velem, ha kacagtam.
Meséltél és meséltél
igazakat, szépet,
kívántam, hogy a meséd
sose érjen véget.
Mit adtam én cserébe?
Te azt sosem kérted,
de talán a két szemem
elárulta néked.

Szeresd édesanyádat

O az, aki halkan
Bölcsőd fölé hajol,
O az, aki neked
Altató dalt dalol.
Megmosdat, megfürdet
Megfésül szépen,
Tündér mesét mond
Lágy téli estéken.
Amikor beteg vagy
O az, aki ápol,
Két szemében mennyi
Aggódás, gond lángol.
O az, aki mindig
Imádkozik érted
Nincs, óh nincs határa
Nagy szeretetének.
Tele van a lelke
Érted égő fénnyel,
Ne bántsd meg őt soha
Engedetlenséggel.

Édesanyám szeme

Olyan a te szemed,
Mint a nap az égen,
Őrködve kíséri
Minden kis lépésem.
Ragyogó sugarat
Szór minden utamra –
Őrködő szemedet
Felhő ne takarja.
Jóságos két szemed
Őrizőm, oltalmam:
Mint a fényes csillag
Mindig úgy csüng rajtam.
Jóságos két szemed
Könnyet ne hullasson,
Mint a fényes csillag
Mindig mosolyogjon.

Melyik megható anyák napi vers a kedvenced?

Nézd meg ezeket is:

Array